Jelenlegi hely

Címlap » Velünk történt » 2013

Bográcsozás

Október 23-án bográcsozás volt a Fészek Karolina utcai Otthonban. A régóta tervezett bográcsozásnak az időjárás is kedvezett, mert a napsütéses idő kellemesé tette. A menü paprikás krumpli volt füstölt kolbásszal. A bográcsozáson szinte minden lakó ott volt, anyukák gyermekek és néhány munkatárs is eljött. Az előkészületek bent a konyhában kezdődtek, hagyma és  krumplipucolás, darabolás meg ami ehhez tartozik.


Ezt azért említem meg, mert ebben a munkában a legfiatalabb lakók is részt vettek. Ritkán lát az ember 10 év körüli gyermekeket hősiesen hagymát pucolni amikor már csípi a szemét még akkor is. Azért is említésre méltó, mert ezt nem kérésre tették, hanem Ők maguk ajánlották magukat a munkára és kitartóan végezték is. A konyhai előkészületek után a tűzrakás következett. Amikor az étel elkezdett főni a bográcsban szóba került, hogy tegyük egy kicsit rendbe az udvart az ebéd elkészüléséig. Így is történt. Mindenki dolgozott egy kicsit, volt metszés, gazolás, zöld hulladék elszállítása talicskával és a nagy munkából mindenki kivette a részét. Látszott az arcokon az öröm, hogy együtt csinálunk valami hasznosat és az eredmény a szép kert látványa lett.


Az ebédhez kint terítettünk meg az udvaron és a friss levegőn, napsütésben szép környezetben fogyasztotta a kis csapat. A bográcsozás tervezett volt, a munka csak spontán ötlet, de mindenki elégedetten értékelte a végeredményt és jóízűen ebédelt meg. Nagyon köszönöm az Otthon lakóinak, dolgozóinak a segítőkész hozzáállását. Jó volt látni, hogy tervezés nélkül, egyik percről a másikra, egy csapattá kovácsolódva úgy dolgoztak, mintha mindennap kertet rendeznének együtt.

Biri Imre

Kapcsolat

Fészek Gyermekvédő Egyesület

Székhely:

2030 Érd, Karolina u. 3.
Tel/fax: 0623/375-843
Mobil: 0670/382-6484
www.feszekegyesulet.hu
info@feszekegyesulet.hu

Bankszámlaszám:
11742111-20027928
Adószám:
18663664-1-13

Telephelyek:
2030 Érd, Alsó u. 52.
1105 Budapest, Mádi u. 15.
6060 Tiszakécske, Déryné u. 14.
2740 Abony, Bethlen Gábor u. 2.
 

Támogatások

3. Jótékonysági Futás

Videó a  "Jótékonysági futás a Fészek Gyermekek Átmeneti Otthona javára 2017." - eseményéről

Belépés