Egyesületünk Támogatás Kapcsolat Oldaltérkép

FELHÍVÁS


A Fészek Gyermekvédő Egyesület olyan cégek, vállalatok jelentkezést várja, melyek, akár csapatépítő tréning, akár önkéntes program keretein belül szívesen segítenének minket önkéntes munkájukkal.

Mihez szeretnénk kérni segítségüket?




Felfüggesztett nevelőszülők


Gyermekvédelem - Az egész rendszert át kell alakítani, azt remélik, júliustól már az új működik
Egy Pest megyében dolgozó szociális munkás decemberben felfigyelt egy családra az egyik településen, ahol megítélése szerint életveszélyben volt a kamaszlány.
Matalin Dóra| Népszabadság| 2012. január 19.


Tovább a cikkre



***********

Felhívás nevelőszülői feladatok ellátására

*****

Mikulásnapi cirkuszlátogatás a Fészekgyerekekkel 


Ebben az évben is kedves programok lehetőségével kedveskedett a Baptista Szeretetszolgálat és a Fészek Gyermekvédő Egyesület az Fészekgyerekeknek. Ezek közül egyik volt a Mikulásprogrammal egybekötött cirkuszlátogatás, amin december 6-án délelőtt és délután is több száz gyerek vehetett részt családjaival és nevethetett a bohócok tréfáin, csodálhatta meg az akrobaták és az állatos produkciók feledhetetlen látványát. A cirkuszjeggyel együtt a Budapesti Állatkertet ingyenesen látogathatták  az érdeklődő gyerekek és felnőttek.







Mikulásvonaton a  Fészek családok

A Fészek Gyermekvédő Egyesület nevelőszülői hálózatában nevelkedő gyermekek és nevelőcsaládjaik, valamint többen a gyerekek vér szerinti családjai (szülők, testvérek) közül és a Fészek Gyermekek Átmeneti Otthonában bent lévő gyerekek 2011. december 4-én 275 fővel Mikulásvonatozni indultak Budapestről, Abonyból és Tiszakécskéről a Nyíregyháza-Sóstói Állatkertbe. A Mikulásvonaton volt Télapó és krampusz, ajándék és zeneszó, jókedv és vidámság éppen úgy, mint az Állatkertben töltött néhány kedves óra alatt. Feledhetetlen élmény marad minden résztvevőnek ez a kedves együtt töltött nap a Fészek családjaival.


 











Karácsony ünnepén

az a kívánságom.

Legyen boldog mindenki

ezen a világon.

 

Itt is, ott is mindenütt

legyen olyan béke,

mint amilyen bent lakik

az emberek szívébe.

 

(Pálfalvi Nándor: Karácsony)

 

Ezúton is szeretnénk minden kedves adományozónknak, támogatónknak, partnerüknek

Karácsonyra nyugalmat, szeretet, békességet az Új Évre sikereket és jó egészséget kívánni!

 

Fészek Gyermekvédő Egyesület gyermekei és munkatársai














Generali Mosolyvadász – adjunk közösen a gyermekek mosolyára!

A hátrányos helyzetű, nevelőotthonokban élő gyermekek arcára segít mosolyt csalni az, aki csatlakozik a Generali Mosolyvadász mozgalomhoz!

A szervezők elsősorban élményeket gyűjtenek a nehéz körülmények közül jövő, család nélkül nevelkedő gyermekek számára. Egy labda, egy társasjáték, vagy akár egy közös séta az állatkertben már elég ahhoz, hogy mosolyt csaljon az arcukra.
A Facebook-on egy alkalmazás segítségével konkrét gyermekotthonok által kért eszközökre, élményszerző programokra lehet felajánlásokat tenni. A Generali Mosolyvadász Facebook oldalán mindenki nyomon követheti, hol tart éppen a gyűjtés, és mennyi hiányzik még ahhoz, hogy teljesüljön a gyerekek egy-egy álma. Az adományozók a közösségi oldalon láthatják, ha célba ért az ajándék, majd a gyerekek beszámolóiból, fotóiból megtudhatják, mekkora mosolyt sikerült a gyermekek arcára csalni. Kattintson Ön is!
Az akció keretén belül
2011. 10. 14-én egyesületünk gyermekei kutyaházépítő versenyben vettek részt és a 'szakértő' is megállapította, hogy övék lett a legszebb kutyaház a Bumeráng NeoFM Mosolyturné közös rendezvényén. Gratulálunk minden résztvevőnek!




További képek...






FELHÍVÁS NEVELŐSZÜLŐI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA!



Gondolt már arra, hogy szívesen segítene nehéz sorsú gyermekeken, de nem tudta, hogyan?
Tudta Ön, hogy hazánkban ma közel tízezer gyermek nem élhet családi körülmények között?

  •  Ha szívesen gondoskodna saját otthonában család nélkül maradt, segítségre szoruló gyermekekről,
  •  Ha úgy érzi, van Önben elegendő türelem, elfogadás, szeretet és empátia,
  •  Ha személye és lakáskörülményei megfelelnek a törvényi előírásoknak,
  •  És vállalja, hogy elvégzi az általunk szervezett felkészítő tanfolyamot,

Jelentkezzen Nevelőszülőnek!

A szakmai segítséget és a törvény áltat garantált anyagi támogatást a Baptista
Szeretetszolgálat által fenntartott „Fészek” Nevelőszülői Hálózat biztosítja.


A következő képzés indításának tervezett időpontja 2012. február.

A részletes feltételekrôl érdeklôdhet:


„Fészek” Nevelőszülői Hálózat (Fészek Gyermekvédő Egyesület)
2030 Érd, Karolina u. 3. Tel.: 06-23/375-843

Akikre büszkék vagyunk… 1.

 

 

Antal Edit 7 éve tollaslabdázik. Többször indult már és szerepelt sikeresen országos sportversenyeken.

Most három aranyérmet szerzett élete első külföldi versenyén, ráadásul Olimpián. A 20 éves abonyi lány az Athénben megrendezett speciális olimpiai játékokon, tollaslabda versenyszámban háromszor állhatott a dobogó legfelső fokára. három arannyal, Edit nemcsak magának, hanem Abonynak és Magyarországnak is dicsőséget szerzett. 

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk Olimpiai Bajnokunknak!






"Nevelőszülőnek is nehéz elengedni a gyereket"


Mára újból 4 gyereket nevel a Nagy házaspár...  2011. július 18.



Nyár, nyár, nyár...

A szilvásváradi élménybázis emlékezetes pillanatai, ahol gyermekeink,- kicsik és nagyok - néhány izgalmas, gondtalan napot tölthetett az idei nyáron...



































 
 
 


Elnézést kérünk, de Fórumunk ideiglenesen nem elérhető! Ha kérdése, megjegyzése van e-mail címünkön elérhet bennünket!



Akikre büszkék vagyunk... 2. 
 


A Magyar Lapkiadók Egyesülete pályázatot hirdetett Te vagy az én emberem! címmel interjúkészítésre 6–14 éves diákoknak. A 98 pályamű közül szakmai zsűri választotta ki a három legjobbat. Az egyik nyertes, Magyar Botond 14 éves kocséri diák lett, aki Rapi Lászlóné nevelőszülő családjában nevelkedik. Botond a Kocséri Általános Iskola nyolcadik osztályába jár, ősztől pedig a kecskeméti Katona József Gimnáziumban folytatja tanulmányait. Sokoldalú fiú, a kémia és a biológia ugyanúgy közel áll hozzá, mint az irodalom és az újságírás.




"A hagyományos nyomtatott újságírást választanám" - interjú Botonddal, akinek ezúton is nagyon sok szeretettel gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

 
 
 

Akikre büszkék vagyunk… 3.

2011. május 10-14 között került megrendezésre a Gyermekvédelmi Napok 2011. évi rendezvénysorozata, melyet a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetségének Magyarországi Egyesülete szervezett. E pár nap alatt a gyermekvédelem sokféleségét ismerhették meg a látogatók.
A szakmai programok mellett a rendezvénysorozat része volt a gyermekvédelemben élő fiatalok színházi találkozója és a gyermekalkotók, alkotóműhelyek kiállítása is.
Egyesületünk először jelentkezett a gondoskodásban élő gyermekek munkáinak bemutatásával.
A kiállításon részt vevő gyermekalkotók névsora, akikre büszkék lehetünk:
Balogh Emese, Bogyó Péter, Buda Andrea, Coman Róbert, Egyed Tamás János, Erdélyi Henrietta, Grünberger Károly, Hegedűs Éva, Jakab István, Moller Alexandra, Rozner János, Steibli Vivien, Tisza-Kiss László, Tóth Szilvia, Váradi Vivien, Víg Szilvia




A BKF szülinapján voltunk

Átmeneti Gyermekotthonunk meghívást kapott, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hallgatóitól, iskolájuk 10. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségre. A szülinapi buli 2011. május 5.-én került megrendezésre. Örömmel és kíváncsian fogadtuk az invitálást, és sokat töprengtünk azon, hogy mivel kedveskedjünk, hogyan viszonozzuk azt a jó érzést ünnepeltjeink részére, melyet kis lakóinknak szereztek tavaly Karácsonykor. Hiszen a BKF hallgatóival ismeretségünk az Ő megkeresésüknek köszönhetően 2010-ben kezdődött, mikor is az interneten barangolva rátaláltak honlapunkra, és előzetes egyeztetések után minden gyermekünknek személyre szóló ajándékokkal készültek, hatalmas örömöt és meglepetést okozva ezzel Nekik. Szülinapi ajándékként egy remek festményt készítettek a gyerekek, Attila bácsi - nevelőnk - segítségével, illetve Margó néni - legkreatívabb gyermekfelügyelőnk - rímekbe öntötte hálás gondolatainkat. Cosmin - egyik nevelőszülőnknél élő kisfiú - meghatóan, hibátlanul és zseniálisan adta elő Fazekas Anna Öreg néne őzikéje c. versét, mellyel hatalmas sikert aratott. Boldog szívvel, jó kedvvel és kellemes élményekkel feltöltődve érkeztünk vissza az Otthonba.
 





 
80 Gyermek káprázatos délutánja...





2011. április 30.-án a Népszavának köszönhetően meghívást kaptunk a Fővárosi Nagycirkusz Káprázat és csoda c. produkciójára.  Augusztus végéig vendégszerepel hazánkban a híres vízi cirkusz, a nagy sikerre való tekintettel immár harmadik alkalommal. A különleges előadás alatt a porond helyén egy hatalmas medencét állítottak föl, mely fölött, illetve melyben hihetetlen mutatványoknak lehettünk szemtanúi. A teljesség igénye nélkül, láthattunk szinkronúszókat, cica idomárokat, levegő-, illetve talajakrobatákat, bohócokat, kígyót, krokodilt, fókát. Köszönjük szépen!


 


 


 

 

 

Segítség érkezett a legrászorultabbaknak


A COOP Segély Alapítvány a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve idén több mint 6000 különleges ellátást igénylő gyermek étkeztetését támogatja országszerte tartós élelmiszereket tartalmazó csomagok kiosztásával. Az akció keretein belül 101 különleges ellátást igénylő Fészkes gyermek is részesült az adományból, amiket a nevelőszülői tanácsadók juttatnak el az érintett családokhoz. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlást!

webáruházkészítés





2011. január 15.-én, a Népszava jóvoltából meghívást kaptunk az Új Színházba, a Világszép Nádszálkisasszony című zenés mesejátékra. A Népszava - lehetőségeihez mérten – ily módon szeretné támogatni a hátrányos helyzetű családokat és gyermekeket. Reményeink szerint ez egy hosszú távú együttműködés kezdetét jelenti. Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy gyermekeinknek egy élményekben igazán gazdag, örömteli délutánt szereztek. Az előadáson részt vett gyerekek rajzaikban is megörökíthették élményeiket. A rajzpályázat lezárultával minden pályaművet beküldött kis nézőt kedves és hasznos ajándékkal leptek meg. Köszönjük.



Pogonyi Eszter rajza            Nagy Richárd rajza

 

**********


2011. január 27.-én a Baptista Szeretetszolgálatnak köszönhetően meghívást kaptunk a Fővárosi Nagycirkusz Nosztalgia c. produkciójára.  A Fővárosi Nagycirkusz jelenlegi épülete 40. születésnapja alkalmából egy nosztalgikus műsorral ünnepli az elmúlt évek sikereit. A cirkuszi hagyományt és évszázados tradíciót tükröző műsorban láthattunk - a teljesség igénye nélkül - humoros zsonglőröket, lovas akrobatákat, légtornászokat, ló és elefánt revüt, bohócokat, tigrist, ugródeszka akrobatákat, párducot, pantomimeseket. Köszönjük szépen a lehetőséget és a felejthetetlen élményeket!

 






"Neked 1 kattintás, nekik egy boldogabb ünnep!"



A Duna House Holding Kft. ránk talált az Interneten és indított egy akciót a Facebook-on a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára : ”Neked 1 kattintás nekik egy boldogabb ünnep!” címmel: a Kft. minden „kattintás” után  a 20-Ft-ot juttatott a Fészek javára.  Összesen 250 000 Ft. gyűlt össze. Köszönjük! A gyűjtés 2011-ben is folytatódik.






Minden gyermeknek joga van családban nevelkedni!

 

Így gondolják ezt a Fészek Gyermekvédő Egyesület munkatársai is, ezért indítunk évről-évre újabb nevelőszülői felkészítő tanfolyamokat. Bár a 2010. évben a gyermekek elhelyezésénél az állami döntéshozók saját intézményeiket részesítették előnyben, míg a civil és egyházi szolgáltatók hátrányos megkülönböztetésben részesültek, bízunk benne, hogy a civil és egyházi szervezeteknél felgyülemlett szakmai tudásra, emberi értékekre és elhivatottságra hamarosan újra szükség lesz.



2010-ben a Vialto Consulting Kft támogatásával valósíthattuk meg nevelőszülői képzéseinket

 




Akire büszkék vagyunk...





Ismét Európa Bajnokot ünnepel a Fészek Gyermekvédő Egyesület.

Ezúttal egy abonyi lány, a 18 éves Antal Mónika nyakába kerülhetett az aranyérem.
Varsóban, a 2010. szeptember 15. és 23. között megrendezett Speciális Európai Olimpiai Játékokon a 9 sportág közül tollaslabdában, egyéniben 1. helyezést, párosban 2. helyezést ért el.
Mónika 8 éve nevelkedik Abonyban nevelőszülő családban, ötödmagával. Tanulmányait a ceglédi Losontzi iskolában végzi, itt került kapcsolatba a sportággal. 
Gratulálunk Ifjúsági Európa Bajnokunknak!



Ünnep a Dunán



Augusztus 20-a alkalmából különleges élményben volt része a Fészek Gyermekvédő Egyesület családjainak és gyermekeinek. 450 fővel vehettünk részt azon az ünnepségsorozat részeként megtartott hajófelvonuláson, melynek fénypontja a Lajta nevű hadihajó újrakeresztelése volt. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt feledhetetlen élményt jelentett a Dunáról megtekinteni a szikrázó napsütésben pompázó Budapestet.

 





Hurrá, nyaralunk!

 



A Fészek Gyermekvédő Egyesületnél 15 éves hagyomány, hogy nyaranta táborozni megyünk a gondozott gyermekekkel. Ez a hagyomány egy év kihagyással idén tovább folytatódik, és igen gazdag programnak örülhetnek a gyerekek és nevelőszülői családok egyaránt.


Július 17 és 30 között két váltásban, összesen 200 gyermek nyaral Bogácson a Kincskereső Kalandtáborban, majd augusztus folyamán nevelőszülői családok és a náluk nevelkedő gyermekek nyaraltatására kaptunk lehetőséget Bükkszentmártonban, illetve hátrányos helyzetű gyermekek egy csoportja Somogydöröcskén táborozik majd.


A táborok megvalósításának támogatói:

Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom, Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány





 

A Fészek Gyermekvédő Egyesületet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja

 



Többek kérésére egy új fórum témát indítunk!


Csere-bere  – kérések és felajánlások -címmel


Felajánlanál valamit, amire neked már nincs szükséged, de mások talán még hasznát vehetnék? 

Szükséged van valamire, és szívesen fogadnád a segítséget? 

Legyen szó bármiről: ruhanemű, kiságy, babakocsi, fejlesztő játék, ötlet, cím, tanács.


Ehhez ajánljuk neked segítségül a „Csere-bere fórumot”, ahol ezt közhírré teheted.

Elsődleges célunk a felajánlók és a fogadók közti közvetlen kapcsolat megteremtése. Mivel ez csupán egyközvetítő fórum kíván lenni: a felajánlott tárgyak célba juttatását és az esetlegesen felmerülő problémák megoldását sajnos vállalni nem tudjuk!  Köszönjük a megértést!


Tovább a Fórumhoz 

A 2010-ben megvalósuló nevelőszülői képzések támogatója:


 Vialto Consulting Kft




„Család helyett család, otthon helyett Fészek” 



A végtelenség nem képtelenség

 

 „Amióta világra jöttem,

Kevesen tettek ennyit értem.

Nem is tudom, hogy köszönjem,

Eltelne vele jó pár évem!

Adhatok bármi drágát, nagyot,

Nem ér fel azzal, mit itt kapok.”

(Ismeretlen szerző)


Támogatóink


Nyertes pályázataink

 



PageRank Kereső optimalizálás


Fészek Egyesület (c) 2006-2010 | oldaltérkép | :: anre media :: | :: anre shop :: | Tárhelyszolgáltatónk