A FÉSZEK EGYESÜLET NEVELŐSZÜLŐI/HELYETTES SZÜLŐI KÉPZÉSÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA
Tisztelt Nevelőszülőnek Jelentkező! Kedves Érdeklődő!
Az alábbiakban a Fészek Egyesület nevelőszülői képzéséről tájékozódhat.
Egyesületünk 1999 óta szervez nevelőszülőket felkészítő programokat, évente 2-3 csoportot indítunk. Trénereink az Egyesület nagy tapasztalatú munkatársai, akik saját, államilag elismert és engedélyezett képzési program szerint dolgoznak. Az elmúlt közel 10 év alatt 400-nál is több nevelőszülőt képeztünk ki, majd számukra tényleges nevelőszülői tevékenység ellátására is biztosítottunk lehetőséget. Nevelőszülői hálózatunk évek óta dinamikusan fejlődik, mára már az ország legtöbb gondozott gyermeket ellátó civil hálózatává nőtte ki magát.
Tájékoztatónk segítségével szeretnénk röviden vázolni, hogy mit is jelent pontosan a helyettes szülőség/nevelőszülőség fogalma, mik a feladatai, és melyek az alkalmasság feltételei. Továbbá néhány szóban ismertetni fogjuk a képzés lényegét, menetét, és azokat a további lépéseket, melyek szükségesek a képzésre való jelentkezéshez.
Örömmel vesszük, ha Ön is csatlakozni kíván a Fészek Egyesület Nevelőszülői Csapatához!
A helyettes szülői és nevelőszülői tevékenységről

A képzésről
A képzésre való jelentkezés menete
2010-ben a nevelőszülői képzések támogatója: a
Vialto
Consulting Kft
*********************************
Szinatkasz Sztavroszné nevelőszülői tanácsadó írása a decemberi Hírlevélben a
KORAI ANYA-GYERMEK KAPCSOLAT HATÁSÁRÓL

,,Anyamadár- szárny nő ki minden
ujjon,
hogy gyermekének szíve
odabújjon."
(Mécs László)
Nagyon nagy a felelőssége minden szülőnek, nevelőszülőnek,
mikor gyermeket nevel. A nevelőszülőknek nehezebb dolguk van, hiszen sokszor
olyan gyerekek kerülnek a családjukba, akik nem kapták meg csecsemőként azt,
amire minden gyereknek szüksége lenne. A nevelés során jelentkező problémák
általában visszavezethetők a korai anya-gyermek kapcsolat hiányosságára. Ahhoz,
hogy az életre tudjuk felkészíteni, kapcsolatok kialakítására képessé tenni, sikerüljön
beilleszkednie különböző közösségekbe, nagyon fontos, hogy milyen emlékeket
raktároz el kora gyermekkorából.
Az anya-gyermek kapcsolat az ősmintája minden más emberi
kapcsolatnak. Ebben a kapcsolatban tanulja meg minden ember, hogy lehet-e bízni
a másik emberben, lehet-e őt szeretni és
értékelni. A megszületett gyermek optimális esetben megérzi, hogy bízhat abban,
hogy az emberek tudomást vesznek az igényeiről, és számíthat a segítségükre. Az
újszülöttnek veleszületett hajlama van a közelség keresésére. A felnőtt
odacsalogatására eszközei vannak, kommunikál (sírás, mosoly, tekintet). Ez egy
ragaszkodó magatartás.
Későbbi életében jelentkező magatartási problémák, érthetetlen
reakciók, beilleszkedési zavarokból az anya-gyermek kapcsolat sérülésére következtethetünk.
Ha nem kapja meg azt a biztonságot és támogatást, amire szüksége van, sérül
az érzelmi fejlődése.
Legáltalánosabb védekezési módja, hogy elfojtja az érzéseit.
Ez azért veszélyes, mert tudat alatt ezek az érzések megmaradnak, nem tűnnek
el, és később a legváratlanabb helyzetekben feltörhetnek. Elég egy illat, egy
kifejezés, egy mozdulat, ami emlékeket aktiválhat tudatuk mélyéből. Ilyenkor
szoktunk értetlenül állni a váratlan reagálások, megnyilvánulások előtt.
Gyakori a regresszió, amikor visszacsúszik egy korábbi
fejlettségi szintre. Akár újra szájba veszi az ujját, selypítve beszél,
bepisil, stb. Sokszor találkozunk azzal, amikor visszahúzódik, magába fordul.
Mindennapi problémánk, az antiszociális viselkedés. Ilyenkor
tudattalanul a szeretetelvesztése és az utána való sóvárgás motiválja. Ismerős
a mozgásos nyugtalanság, valamint a szorongás. Félti a fontos kapcsolatait, a
kapott szeretetet túlbiztosítaná, vagy csökken a játék- és tanulási kedve.
Lehet segíteni, gyógyítani a gyerekeket, de csak
kapcsolatban, és nem egyedül. Lelki gyógyulásuk első jele lehet, hogy felszínre
kerül a harag és a gyűlölet a korábbi megfosztottság miatt. Ez a harag az őt befogadó
és szerető emberekre vetül, esetleg antiszociális viselkedésben nyilvánul meg.
A nevelő szülőknek tudniuk kell ezt, és bírniuk a nem nekik szóló haragot. A
környezet ugyanis csak hosszú ideig tartó türelmével, állandóságával és stabilitásával
tud gyógyulást hozni a gyermeknek.
Az újévben kívánok minden nevelőszülőnek sok-sok türelmet,
kitartást, a gyerekeknek pedig önzetlen szeretetet.
További írások olvashatók a decemberi Hírlevélben